Olcsó tolómérő
Ismét tolómérő. Egy olcsóbbat, használhatónak tűnőt sikerült beszerezni. Vajon tényleg használható?
Az előző bejegyzésben írtam a kalandjaimról a TEMU tolómérőjével, meg úgy általában a Magyarországon kapható, megfizethető kategóriába sorolható tolómérőkről. Ott is kifejtettem, hogy szinte lehetetlennek látszó küldetés egy használható és jól működő tolómérő beszerzése. Az ismerőseim visszajelzései is igazolták ezt a véleményem. Arról már írtam, hogy mire kell egy tolómérő (a TEMU-s bejegyzésben), így most erre nem térek ki ismét.
Az aldis mérőeszköz kívülről nézve
Azt előre leírom, hogy ez itt nem egy ALDI által szponzorált bejegyzés, bár a tartalom alapján is egyértelmű lesz. Egyszerűen csak az történt, hogy az ismerőseim szóltak, miszerint az ALDI árul német tolómérőt, ami 4500 forint helyett 3999 forintba kerül. Külföldön már találkoztam vele, ott 7000-7400 forint között kínálták (átszámoltam 380 forintos árfolyamon), ezért alapvetően volt bizalmam felé. Igaz, gyanúsan olcsónak tűnt az "eredeti" 4500 forintos ár. Mivel azonban a régi, klasszikus tolómérőm már nem volt jól használható, ezért megvettem. Nem is igazán a boltnak szólt a bizalom, hanem a német iparnak.
Az ígéret látványra is bíztató volt
(a kép az ALDI honlapjáról származik)
A terméket egy papírból készült tokban adják el, amelyen a honlapon is látható kép szerepel. Egyébként ez megfelel a valóságnak. A doboz 3 év jótállást ígér, a dobozban lévő tájékoztató viszont már csak 1 évet. Ez az ellentmondás kicsit zavaró a számomra, de mivel kellett egy jól működő tolómérő, igyekeztem ezen átlendülni. Érdekesség, hogy a dobozon a mérőeszköz pontossága 2 század mm-re van megadva max. 10 cm-es mérés esetén, a 10-15 cm közé eső tartományban pedig 3 század mm. Mivel nekem 1/10 mm pontosságú mérésre van szükségem, ez bőven bíztató volt.
Maga a termék egy műanyag dobozban van, mely belül szivacsos. Ahogy korábban írtam is, az álláspontom szerint a tolómérő tárolási helye minden esetben egy zárható jellegű doboz lenne. Egy digitális tolómérő viszont annyira sérülékeny, hogy anélkül eladni bűn, legalábbis ezt gondolom. Az, hogy ők eleve egy dobozban adják el, hatalmas piros pont.
Valóban ilyen dobozban adják el
(a kép az ALDI honlapjáról származik)
A doboz amúgy nem bonyolult, könnyen nyílik, ami egy tolómérő esetén nagyon kell. Ha nem nyílik könnyen, akkor az ember nem fogja benne tárolni, így hamarabb romlik majd el. Úgyhogy a doboz is érdemel egy piros pontot, még akkor is, ha egyszerű.
A doboz belül szivacsos, illetve tartalmaz egy pótelemet is. Mivel nem számolható ki előre a lemerülés, ez nekem szintén tetszik. Bár nem olyan nehéz beszerezni egy LR44-es elemet, azért ha mérés közben merül le, akkor azonnal lehet cserélni, így nem akadunk el a munkával. Számomra ez egyben azt is jelenti, hogy csere esetén azonnal pótolni kell a tartalékot, hiszen csak így lehet biztosítani a folyamatos üzemkész állapotot.
A pótelemnek is van fix helye a dobozban
(a kép az ALDI honlapjáról származik)
Az szintén egy újabb piros pont, hogy a pótelem nem esik ki. Sokszor nyitogattam a dobozt, néha fejre fordítva is, de az elem soha nem potyogott ki. Ez az, aminek amúgy alapértelmezettnek kellene lennie, de napjainkban ez nem magától értetődő - sajnos.
Van azonban egy ijesztő hír is. Ugye azért volt bizalmam a termék felé, mert német gyártmány. Mind a doboz, mind a használati (ami magyar nyelvű!), de maga a termék hátoldala is közli a kiábrándító tényt: ez a tolómérő Kínában készült. Ettől nagyon megijedtem...
A német tolómérő valójában kínai
Már többször kifejtettem, hogy az európai és a kínai műszaki gondolkodás között milyen különbségek vannak. A kínai olcsóságra törekszik, amelynek az oltárán képes nagyon sok mindent feláldozni. Például nem ad dobozt, nem hívja fel a figyelmet a pótelem szükségességére, olcsóbb és alkalmatlanabb anyagból készül, ami a használhatóságot befolyásolja - és ez nem a teljes lista. Igaz, hogy a "kínaiság" minden hátrányát ebben a termékben elkerülték, de azért volt bennem félelem.
Kézben tartva
Mivel a pénztáros megerősítette, hogy elégedetlenség esetén visszaveszik, ezért vittem haza és kezdtem tesztelgetni. Persze nem vártam tőle 2-3 százados pontosságot, de élt bennem a remény, hogy az 1/10 mm-es pontosság menni fog vele. Elvégre valahol a lelke mélyén ez mégis német műszer!
Nézzük a kezelőfelületet!
Öt eszköz segíti a használatot
Az egyik fontos eszköz a tetején lévő, csavarozható rögzítőgomb, amit a TEMU-s termékről hiányoltam. Ez a gomb valóban működik (ami nem gyakori sajnos a ma kapható eszközöknél). Aki nem szokott ilyesmivel mérni, talán nem hiányolja, de ez való arra, hogy a pontos mérési eredményt rögzítsük.
Az a kis kerek gomb a finomabb léptetésre való. Lehetne vitatkozni a szükségességéről, de engem nem zavar egy kiegészítő, ha az alapvető kezelőszervei jól használhatók.
Az átváltás jól működik
A kék gomb a kétféle mértékegység között vált. Nagyon-nagy kudarc lenne, ha egy digitális mérőeszköznél ez hibásan működne, de le szoktam tesztelni. Ahogy a fenti kép is mutatja, ez megbízhatóan üzemel.
A piros gombnak két funkciója van. Ha hosszan nyomjuk meg, akkor lekapcsol. Egyébként is használaton kívül pár mp elteltével kikapcsol, de ezzel mi magunk is megtehetjük. Rövid nyomásra nulláz. Ezt mérés előtt is érdemes megtenni, amennyiben nem 0 van a kijelzőn. Egyébként relatív nulla pont alkalmazására való, de a tapasztalataim szerint erre kevesen használjuk.
A sárga gomb kerületet számol
A sárga gomb L/C felirattal is jelzi, hogy átmérőből kerületet tud számolni az eszköz. A tesztelésen ezt jól számolta ki. A 10 cm átmérőjű csőnél 314,16 mm-re számolt, ami 314,1592 mm a valóságban, tehát századpontosan kerekít. Igazat megvallva nem egy haszontalan funkció, néha jól jön.
Egy másik fontos jellemző, a kijelző leolvashatósága. Bár a klasszikus tolómérő nem mindig olvasható jól, azért egy digitális esetén elvárnám, hogy ezzel ne legyen bajom.
A legrosszabb fényviszonyok mellett is jól olvasható, nagy számokkal jelzi ki a méretet
Vittem sötétbe, fejlámpa mellé, erős napfényre, de akárhol is néztem, mindig kényelmesen látható volt. Ez amúgy nem kellene extra különlegesség legyen, de amikor nagyobb áruházakba kerestem új tolómérőt, akkor ez nem volt minden esetben így.
Mérési tesztek
A tolómérővel való mérést elvileg olyanok végzik, akik tanultak mérni. Legalábbis engem alaposan megtanítottak mérni, de sajnos azt látom, hogy ez nem mindenkire igaz. Ugyanakkor tény az is, hogy a klasszikus tolómérővel egyszerűbb pontosan mérni. A digitálisban van egy olyan csapda, hogy mivel folyamatosan mutat számokat, a mérést végző személy elbizonytalanodhat (nem tudja melyik a pontos érték).
Ez a tolómérő (szemben a TEMU-s termékkel) rozsdamentes acélból van, így nem annyira instabil. A klasszikus tolómérőhöz képest ijesztő lehet, de nincs olyan "holtjátéka", mint a korábban bemutatott darabnak. Amikor a mérőpofák a helyükre érkeznek, nem tudom annyira tovább nyomni, mint a másik esetében.
Amikor magam mértem le munkadarabokat (és ugye tudom minek kell párhuzamosnak vagy éppen merőlegesnek lennie), akkor a méretek kijöttek. A szervízkönyv szerint az alábbi méreteket kellett volna kimérni: 1,8 mm, 2,45 mm, 2,91 mm és 3,12 mm. Már elsőre kijöttek az értékek, a legnagyobb eltérés 0,1 mm volt. Azt nem tudtam megállapítani, hogy a 2 százados pontosság valóságos-e, de gondos méréssel talán elérhető.
Az amúgy tolómérővel való mérést a napi gyakorlatból nem ismerő párom, aki mérnök, ezt az eszközt sokkal biztosabbnak érezte. Nem készített olyan alapos mérést, amit a múltkori tesztelésnél, mert 3-4 mérés után mert eredményt közölni. A legnagyobb eltérése a 3,12-nél volt, mert ott 2,89 jött neki ki. A többi eltérés a 0,1 mm határán volt, de inkább beljebb, mint kint. Hiba volt, hogy a mért darabokat a kezében tartotta, nem tette le sík felületre. Tudta amúgy, hogy ez nem jó, de mivel a TEMU-s tolómérőhöz képest stabilabbnak tűnt ez az eszköz, ezért nem érezte szükségesnek.
A szomszéd szakinál jól szerepelt az eszköz. Sőt, annyira megtetszett neki, hogy végzett még pár tesztmérést, majd elmentek ők is egy ilyet megvenni!
Pár nappal később viszont élesben tesztelve lett. Páran dolgoztunk egymás keze alá és ezt a tolómérőt, meg a klasszikust használtuk. Mondanom sem kell, hogy mindenki ezt használta amikor csak lehetett, mert kényelmesebb és gyorsabb volt leolvasni. Néhány méret esetében voltak problémák, az eltérések 0,3 és 0,5 mm között voltak. Amikor hasonlókat a klasszikus mérővel csináltunk (éveken át), addig ilyenek nem fordultak elő!
Ekkor derült ki, hogy mivel folyamatosan láttak számokat a kijelzőn, az első leolvasásnak hitelt adtak. Utána elkezdtek ellenőrző méréseket végezni, így ezek a pontatlanságok eltűntek.
Összességében azt gondolom, hogy 4000 forintért megérte. Drágábban nem hiszem, hogy megvettem volna, hiszen évekig nem vásároltam meg a 7000 forintos összegért, pedig ott volt a szemem előtt. A TEMU által akciósan kínálthoz képest teljesen jól használható, de csak olyanok tudnak vele pontosan mérni, akik tisztában vannak a mérés alapjaival és van hozzá türelmük.