Utánfutó biciklihez
Ez egy DuraMaxx termék, de hozzá nagyon hasonlókat is árulnak más név alatt.
A termék neve Big Mike, esetleg el szokták látni a szín megjelölésével is, mint például Big Red Mike és így tovább. Nem tudom azt, hogy mi az utánzatok háttere, de a képek alapján 100 százalékos másolatoknak tűnnek. Szállítókocsi és hasonló neveken is elérhető, mint például kézikocsi. A kézikocsi megnevezés sem alaptalan, hiszen önmagában jól használható ilyen célra is.
Ha röviden kell megfogalmaznom a véleményem, akkor azt mondanám, hogy faluban tökéletes, de például Budapesten nem merném használni. Éveket bicikliztem Budapesten, nem a gyakorlatlanság áll a háttérben, de erről majd később.
A termékről
Amikor még csak kerestem, akkor mindegyik bicikliket is árusító bolt jelezte, hogy nagyon gondoljam át az utánfutó csatolását. Szerintük nem szabad olyat vásárolni, amelyiket nem a nyeregcsőhöz kell csatolni, mert nehezebb lesz vele fordulni. Nem tudom igazuk van-e, de e miatt eleve olyat kerestem, amelyik a nyeregcsőnél kapcsolható össze a biciklivel. Aki nem tudná, nyeregcső az a vasdarab, amelyik tartja az ülést. A boltok szerint vannak kerékhez csatlakozók, meg sárvédőhöz csatolhatók is.
Maga az utánfutó két keréken gördül, a fémszerkezethez jár egy vastag, masszív műanyagból készült szállítódoboz is. Az űrtartalma 70 liter, a maximális terhelhetőség 40 kg. Adnak hozzá egy vízálló ponyvát is, amely nem csak az eső, hanem a sár ellen is védi a dobozban lévő szállítmányt. Az utánfutó "karja" egy támasztót is tartalmaz, amely a kocsit álló helyzetében harmadik lábként megtartja, de vontatáskor mindig fel kell hajtani.
Összeszerelve kézikocsiként is és utánfutóként is használható
(a kép az Amazonról származik)
Sokan kérdezték az utcán, ezért leírom, hogy önmagában az utánfutó nem tartja meg álló helyzetében a kerékpárt. Vagyis azok, akik nem tudnak biciklizni az egyensúlyozás miatt, azoknak ez nem megoldás. Ha jól értettem a boltosokat, akkor a kerékhez kapcsolhatók töltik be a pótkerekek funkcióját, de erről közelebbit nem tudok.
A termék súlya kb. 10 kg, a dokumentációja hol 9,6 kg-ot ír, hol 9,7 kg-ot, a nagyon pontos mérleg 9,65-ra mérte. Az egész szerkezet 63 cm széles. A hossza kb. 130 cm, de ebben a hosszú vonórúd is benne van.
Amikor az ember megvásárolja, akkor egy dobozt kap. Az összeszerelés nem annyira nehéz, de nem is könnyű. Sok webáruház csak elektronikus összeszerelési útmutatót küld, de szerintem ez nem jó. A képek pixelesek, ráadásul a szerelgetés közben a koszos kézzel nem szeretek telefonhoz nyúlni. Végül a párom kihozott egy tabletet, mert a telefon kis képernyőjén a pixeles képek rémisztően semmit nem segítettek. Meglepő módon a nyomtatott útmutatóban is pixelesek a képek.
Nem a legküzdelmesebb összeszerelés volt eddigi életem során, de azért kellett agyalni rajta. A fényvisszaverőket tartó konzolok és a csavarok megkülönböztetése volt a nehéz. A nyeregcsőre csatlakoztatás sem menne szerintem mindenkinek.
Mi magyar nyelvű szerelési utasítást kaptunk hozzá, de másoknak nem volt ekkora szerencséje. Láttam olyat, hogy valaki csak kínait kapott, amivel nem ért semmit. Akinek segítség kell, annak egy német nyelvű videó segíthet, mivel szinte minden lépést megmutat. Sőt, a készítője válaszolgat is a kommentekre (természetesen németül).
Használat közben
Bőven lehet olvasni az interneten ijesztőnek tűnő tapasztalatokat. Azt előre leszögezem, hogy nekem a nehéz terep ellenére nem volt vele soha problémám. Göröngyös, kátyúkkal, gödrökkel teli, sokszor sáros úton használom. A nem sima úton zörög valamennyire, mivel a tárolódoboz a keretnek ütközik. Megpakolva ez nincs jelen, mivel a doboz nem tud annyira mozogni. A sárban a kerekek felverik a sarat, amit az amúgy szép és erős ponyva megfog - de utána tisztítani kell.
Leírhatatlanul rossz és extrém sáros utakon közlekedek vele, de nincsenek rossz élményeim, teszi a dolgát
Fontos elmondani, hogy maga a szerkezet két fő részből áll. Egy keretből és egy dobozból. A doboz nincs rögzítve a kerethez, csupán a ponyva 4 darab tépőzáras szára kapcsolja őket egybe. Azt semelyik webáruházban nem találtam leírva, hogy amikor az ember nem használja a ponyvát, akkor semmi nem rögzíti a dobozt! Ilyen esetben, ezért a doboz lerepülhet egy kanyarban. Amikor megpakolom és a ponyva nem fér fel, akkor 2 gumipókot használok, így a dobozt soha nem hagyom rögzítés nélkül.
A fő része egy keret, ahhoz adnak egy dobozt és egy ponyvát, a ponyva tépőzárai kapcsolják össze a keretet a dobozzal
(a kép az Amazonról származik)
A csatolás egy golyós csatlakozóval történik. Maga a felcsatolás vagy lecsatolás egész gyors, olyan 3-5 mp a legrosszabb helyzetben is. Itt van azonban egy kis nehézség, ami miatt nem merem azt állítani, hogy akárki összetudja szerelni.
Ugyanis az összeszereléskor a bicikli nyeregcsövére fel kell tenni a "fogadó" szerkezetet. Ez tehát úgy néz ki, hogy le kell szedni a nyerget, majd rá kell valahogy helyezni a csatolót. Annak, aki szokott biciklit bütykölni, semmiség, de egy laikusnak nagyon idegtépő lehet.
A nyeregcsőre, az ülés alá kell felszerelni a csatolószerkezet fogadó oldalát
Maga a csatolószerkezet a nyeregcsövön helyezkedik el, az ülés alá kerül a gömbcsuklós valami. Oda fog bejönni a gömbszerkezet ellenpárja, amit egy kis fekete végű kar biztosít. Annak függvényében milyen alacsonyan van a nyereg, elég szűkre sikeredhet az egész. Ilyenkor valamennyivel feljebb kell emelni az ülést. Ez nem mindenkinek kényelmes. Én 176 cm magas vagyok, de kicsit meg kellett emelnem. Egy lényegesen alacsonyabb embernek ez viszont gond lehet, de ezt csak tippelem.
A véletlen lecsatlástól egy kis kampós csavar véd, amit a csatolás után kell becsavarni. A tapasztalataim szerint ennyi elegendő, nálam véletlen lecsatlás nem fordult elő. Mások további biztosító elemeket szerelnek fel, de egyes webáruházak eleve adnak hozzá egy fekete biztostó "kötelet" is, amelynek soha nem tapasztaltam a hiányát.
Egy kis kampós biztosító csavar véd az akaratlan lecsatlakozástól
(a kép az Amazonról származik. H. Chinaski felvétele)
Nekem vannak érveim a biztosító kötél ellen, vagyis amennyiben lett volna hozzá, akkor sem használnám. A kampós biztosító kicsavarása pár mp. Maga a csatolás tényleges művelete olyan 3 mp, ha szerencsétlenkedem, akkor akár 10 mp is lehet. Ez a nagyjából 15 másodperc elfogadható. Egy újabb biztosíték, mint például a kötél, szerintem hosszúra nyújtaná az összekapcsolás idejét. Van amikor nem gond, de sokszor zavarna.
Az utánfutó kerekei autószelepesek, akinek nincs ilyen pumpája, annak sajnos vennie kell. Elég vad terepen használom, de jól bírja, a kerekek nagyon is alkalmasak a sáros, egyenetlen földutakra. Nagy sebességgel nem szoktam vele menni, mivel itt az utak nem teszik lehetővé.
Egy apró dolog van, ami nincs sehol leírva, de fontos. Összerakva és a biciklihez csatolva látszódnak a szerkezetben asszimetriák. Néhány dolog ferde, nem derékszögben van és így tovább. Ezekről nem írják le, hogy nem véletlenek, hanem szándékosak. Ahogyan a visszapillantóban néztem, javítják az utánfutó stabilitását. Pont a legkényesebb pillanatokban jutnak szerephez.
A negatívumokról
Az összeszerelési útmutató meglehetősen gyenge. Ahogy láttam, ugyanaz a képanyag mindenhol, valószínűleg a gyártó adta ki ilyen satnya formában. Bár a termék jó, az összeszerelési útmutatója nem tükröz ebből semmit. Ahogy írtam, a nyeregcsöves csatoló felszerelése sem egyszerű egy laikusnak. Mégsem ez a legnagyobb baj!
Az összeszerelés után így néz ki a termék hátulról (látható a vonórúd "ferdesége", ami szándékos):
Ez megfelel a magyarországi jogszabályoknak?
(a kép az Amazonról származik)
Magyarországon nagyon konkrét előírások vannak arra nézve, hogy egy kerékpár és egy utánfutós kerékpár milyen felszereltséggel vehet részt a közlekedésben. Szerintem az alapkövetelményeknek ez az utánfutó nem felel meg. Amúgy nem egy drága dolog megvenni a kiegészítőket, csak erről nincsenek információk az utánfutót eladó oldalakon. Nem véletlenül, hiszen Magyarországon képesek hirtelen változni a jogszabályok, amit elhiszem, hogy nehéz csak egyetlen termékre vonatkozóan is állandóan figyelni.
Persze tény az is, hogy nem olyan egyszerű megtalálni az előírásokat. Maga a szabályozás a 6/1990. (IV. 12.) KöHéM rendelet, mely a közlekedési járművek műszaki alkalmasságával foglalkozik. Ezen belül is a 116. § az érdekes, amelyik a kerékpárt tárgyalja. Azt nem vállalnám, hogy ide bemásoljam, mivel értelmetlen lenne, hiszen bármikor módosíthatják. Valamikor azt mondták, hogy 10 évente vizsgálják felül. Nos, ez a rendeletrész 2013-ban módosult utoljára, így megértem azt, hogy 2023-ban senki nem mert róla tájékoztatást írni.
Mindenesetre legalább a jogszabályra kellett volna hivatkozni, hogy az emberek keressék meg a hatályban lévő módosításokat. Vagy bármi mást is írhatnának, ami támpontokat adhat a vevőknek, de ilyen nincs és ez szerintem hiba.
Jelen sorok írásakor az utolsó módosítást tartalmazó jogszabály a 72/2013. (XII.2.) NFM rendelet, azon belül is a 10. §. Talán mire megjelenik ez a bejegyzés, már nem is lesz hatályban...
A rendelet utánfutóra vonatkozó részének a lényege:
- kell hátra egy piros, háromszögalakú fényvisszaverő (középre vagy balra, 35-60 cm magasság közé szerelve);
- kell hátra egy piros fényt adó helyzetjelző lámpa (sötétben, tiszta időben 150 méterről legyen látható amennyiben reflektorral világítják meg - amúgy ez egy ravasz szabályozás, mivel vásárlás előtt nem lehet ellenőrizni az ilyen célra árult lámpákat, sőt, utána sem!);
- amikor az utánfutón világít a helyzetjelző lámpa, akkor a biciklié nem világíthat (gondolom azért, mert így a közeledő autósnak egyértelmű hol a jármű vége);
- az utánfutó elejére két nem háromszög alakú fényvisszaverő szerelhető, melyek a szélektől max. 15 cm-re kerülhetnek, szimmetrikusan kell őket elhelyezni, 35-90 cm magasságban (de ez nem kötelező).
Az 1. pontban leírt háromszög nincs a csomagban. Utalás sem található arra, hogy a magyar jogszabályok szerint erre szükség van, illetve arra sem, hogy legalább nézzek utána, ami szerintem baj.
A 2. pontban leírt lámpa sincs benne, ahogyan arra sem utalnak, hogy ez kell és nem lehet a biciklin bekapcsolva a kerékpár hátsó helyzetjelzője.
A 4. pontban leírt fényvisszaverőt adják, annak a hátra szerelhető piros változatát is - de ugye a magyar jogszabályoknak azok nem felelnek meg, mivel háromszöget kérnek.
Egyébként szerintem jó dolog, hogy van hátul 2 piros fényvisszaverő, illetve két oldalra is adnak két sárgát, valamint előre 2 fehéret. Az utánfutó kerekeire is szereltem sárga fényvisszaverőket, mert a környékünkön nem igazán jó a közvilágítás.
Mivel közlekedek a környéken autóval is, valamint a látótávolság nem egyszer van a köd miatt 20 méter alatt (és akkor is vannak biciklisek, hiszen egy mindig használt eszköz errefelé), tudom milyen az, amikor a leglehetetlenebb helyzetben előkerül egy utánfutós bicikli. Abszolút indokoltnak tartom a sok fényvisszaverőt, ráadásul a piros háromszögek (amennyiben vannak), már eleve figyelmeztetnek arra, hogy utánfutó is lesz csatlakoztatva. Bármi is van felszerelve az jobb, mintha nem lenne semmi. Ettől függetlenül indokoltnak tartok annyi láthatóságot minimum biztosítani, mint amennyit a jogszabályok kötelezően előírnak.
Nálunk indokolt a vadriasztással is foglalkozni. Mostanában már hivatalosan is elismerték a kék fény hatékonyságát ilyen célra. Mivel a kék fény egy "kisajátított" jelzés, tudtommal Magyarországon tiltva van a civil használata. Egyébként ezt sajnálom, mert kék színt adó fényt legalább a prizmákra felszerelnék. Legszívesebben előre és hátulra is feltennék, mert néha az ember beleszalad egy vaddisznóba, rókába és ilyenekbe, szerintem jobb a tisztes távolságot eleve biztosítani. A kék fény viszont a tudomásom szerint tilos, így nem sérelmezem a csomagból való hiányát.
Van olyan, aki nagyon megpakolja
(a kép az Amazonról származik, Alice felvétele)
Ahogy utaltam is rá, a doboz nincs a vázhoz rögzítve a tépőzárakon kívül semmivel sem. Ezért nálam bent van mindig 2 gumipók, de a nagyon paranoid embereknek 3 vagy 4 is mehet rá. Láttam, hogy sokan leszorító hálót is használnak (ami egy akármilyen háló, gumipókokkal a vázhoz rögzítve). Szerintem ilyesmit adhatnának eleve a csomaghoz.
Az elérhető visszajelzések azt állítják, hogy a vázszerkezet vonórúdját tartó csavarok el tudnak törni. Nekem ilyen probléma nem jelentkezett, de gondolkodtam már valamilyen biztosító rögzítésen (erős drót, lánc, stb.).
Közlekedés
A közlekedés során arra nem kell annyira figyelnem, hogy hosszabb és szélesebb járművel vagyok, mert ez a fajta utánfutó jól fordul, nem befolyásolja a jármű mozgékonyságát. Persze óvatosabb vagyok, ami alacsonyabb sebességet és szélesebb íveket jelent, de ezek nem jelentős módosítások. Sehol nincs rá figyelmeztetés, de szerintem az egész szerkezet lassabb sebességet igényel.
Ahogy írtam, faluban közlekedek vele. Egy-egy hosszabb út során maximum 2 autóval találkozom, néhány biciklivel és egy-egy gyalogossal, tehát ez nem komoly forgalom. A faluban van egy átmenő út kamionokkal, oda azért nem mennék ki vele, de nem az utánfutó miatt, hanem a kamionok rendszeres sebességtúllépése miatt.
Budapesten azért nem használnám, mert nem biztosítható lopás ellen. Persze, hozzá lehet a kerékpárhoz láncolni, de a csomagtere nem zárható le. Nálunk nincs lopásveszély, általában a házak ajtajai sincsenek bezárva. A kerékpárokat nem csupán nem lakatolják le, hanem zacskókkal megpakolva is kint hagyják az utcán. Ilyen körülmények mellett el merek menni úgy bevásárolni, hogy akár ponyvás takarás nélkül is kint merem hagyni akárhol. Budapesten ezt felelőtlenség lenne megtenni.
Ami még fontos kiegészítés, hogy nálunk síkság van, tehát a mélyebb kártyúkon kívül semmilyen szintkülönbség nincs. Nem tudom, hogy emelkedőn milyen vele közlekedni. Itt, a sáros, rossz utakon nagyon jól használható.